Világbajnok kajakos igazolt Szegedre

Az MVM Szegedi Vízisport Egyesületben folytatja a pályafutását a kétszeres olimpikon, világbajnok kajakos, Csizmadia Kolos.

A 29 éves Csizmadia a tokiói és a párizsi ötkarikás játékokon is szerepelhetett, 2021-ben K-1 200 méteren negyedik lett, míg tavaly a négyes tagjaként a hetedik helyen végzett 500 méteren.

Az eddig a Honvéd színeiben versenyző sportoló a 2021-es olimpia óta Hüvös Viktor csoportjával, a „Kicsi Team”-mel készül.

„Van szegedi kötődésem, hiszen életem első nemzetközi érmét 2013-ban az ifjúsági Eb-n a szegedi Nagy Vendellel nyertem. Kerek-perec megkérdeztem a négyesben csapattársaimat, Nádas Bencét és Kuli Istvánt, milyen is a szegedi klub emberi vonala. Sík Márton klubigazgatóval jó viszonyt ápolok, érzem is nála, hogy neki nemcsak a rideg számok számítanak, hanem az ember is” – nyilatkozott Csizmadia, akinek márciusban született meg a kisfia, Kadosa.

„A tokiói olimpia után is nehezen tudtam magam újra motiválttá tenni, pedig az ottani szereplést nem éreztem kudarcnak. A párizsit viszont igen, nem volt egyszerű újra elindulni, de az afrikai, melegövi edzőtáborban nagy lendületet vettem. Jó formában vagyok, jól megy a hajó, és édesapa lettem, ez is lendületet adott.”

Az idei tervekkel kapcsolatban elmondta, a 200 és az 500 egyes mellett 500 párosban is szeretne rajthoz állni, de hogy kivel ül össze, az még bizonytalan.

„A célom, hogy bekerüljek a négyesbe, ehhez teljesítenem kell a kapitány által támasztott elvárásokat. Bízom benne, hogy mindhárom számban sikerül ez” – mondta.

A kajakosok és kenusok válogatóversenye április 30-án kezdődik Szegeden.

(MTI)

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...