13 gól! Super Mario beállította a rekordot

Tizenhárom. Van, aki szerint nem szerencsés, na de nem most. Ez nem a nézőszám – már, hogy is lenne, a feltételezésért is elnézést-, nem a kapufa, és nem is a gólpasszok mennyisége. Ennyi gólt szerzett Mario Sostaric a Csurgó ellen. A horvát szélső ezzel beállította a PICK Aréna góllövő rekordját, és főszerepet vállalt a Szeged 36–26-os győzelmében.

A vendégek szerezték az első gólt, erre viszont érkezett öt egymást követő Sostaric-találat, és máris 5–1 állt az eredményjelzőn. A somogyiak azonban nem engedték el a meccset, negyedóra után már csak egy gól volt a különbség, később is tapadtak a szegediekre. A szünetre végül 20–17-es hazai előnnyel vonultak a csapatok. Nem adták könnyen magukat a vendégek.

A második félidőben aztán megérkezett az IGAZI PICK Szeged, amelyet a hazai közönség imád látni!

Két gyors Magnus Abelvik-gól, egy Sebastian Frimmel-találat, több Nikola Portner-védés, és néhány perc alatt már hat gól fölé nőtt a különbség. A csurgóiak innentől futottak az eredmény után, a Szeged pedig egyre magabiztosabban kézilabdázott.

A közönségnek nem csak az eredmény miatt volt oka tapsolni. Dmytro Horiha bombagólokkal jelentkezett, míg Fazekas Máté a hajrában olyan lövést küldött a jobb felsőbe, amely a klub beszámolója szerint akár a meccs legszebb találata is lehetett.

A főszerep azonban ezen az estén egyértelműen Sostaricé volt. A 13 gólos teljesítményével utolérte Rosta Miklóst, aki eddig egyedüliként tartotta a PICK Aréna egy mérkőzésen szerzett gólrekordját.

A találkozó után Fazekas Máté örült annak, hogy egyre több lehetőséget kap.

„Örülök, hogy egyre többet játszom, próbálom magamból kiadni a maximumot. Úgy érzem, ma este egy lépést tudtam tenni előre, jó úton vagyok” – mondta a klub beszámolójában.

A PICK Szegedre legközelebb már egy jóval komolyabb feladat vár, hiszen szombaton a portugál bajnok Sporting CP érkezik a PICK Arénába a Bajnokok Ligájában.

Fotó: Pick Szeged | Sólya Eliza

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...