Csak semmi romantika! Edzőmeccsen léptek pályára Szűcs Róbert tanítványai.
A hétvégén újabb edzőmérkőzéssel hangolt a közelgő szezonrajtra a Hódmezővásárhelyi FC. A kék-sárgák szombat reggel buszra pattantak és meg sem álltak Jánoshalmáig. A helyi csapat a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban érdekelt, jelenleg 26 ponttal a tabella 9. helyéről várják a tavaszi indulást.
Ahogy az várható volt a vendégek domináltak a mérkőzésen, Gréczi három gólig jutott, de Ötvös, Marsa és Di Mundo is betalált. 6-2 lett a gyakorlás vége a HFC javára.
Kezdenek frissülni a lábak gyorsul a játékunk és a helyzetkihasználásunk is sokat javult. A párharcokban még kicsit javulni fogunk, illetve a pontrúgásokba még úgy érzem több lehetőség van, így a következő 2 hétben még ezeket lepontosítjuk, hogy minden tökéletesen működjön az első, Csepel elleni bajnokira.
– nyilatkozott a meccs után Szűcs Róbert.
Szombaton a megyekettes Mindszenttel játszanak a Szűcs-legények, azt a találkát a városi stadionban rendezik Vásárhelyen.

