Hármat kapott a HFC Csepelen

Nem a tervek szerint indult a tavaszi szezon, a Csepel alig félóra alatt lerendezte a Hódmezővásárhelyi FC-t.

Parázs és izgalmas csörtére számíthattak a futballszurkolók a Csepel – Hódmezővásárhelyi FC mérkőzésen. Annak fényében én legalábbis mindenképpen ilyen összecsapásra voksoltam, hogy ősszel 4-2-re nyert a HFC. Igaz a kék-sárgák kerete az akkorihoz képest alaposan átalakult, talán ez is rányomta a bélyegét a Csepel elleni visszavágóra.

A házi gazdák jól kezdtek, a 4. percben büntetőt értékesítettek, a 16. percben már kettővel mentek, bő félórányi játék után pedig hárommal. Ezt követően pedig köszönték szépen ők meg is voltak. A Vásárhely ugyan próbált szépíteni és akadtak is lehetőségek, de az eredmény nem változott.

Március 8-án hazai pályán játszanak a vásárhelyiek. A Dabas lesz a vendég, akik a tavaszi nyitányon 2-1-re kaptak ki az ESMTK-tól.

Fotó: HFC Facebook

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...