Két győzelemmel röffentette be a szezont a HLKC U14-es csapata

Hazai pályán, a Balogh Imsi Sportarénában rajtolt az U14-es Gyermekbajnokság alapszakasza, és a Hódmezővásárhelyi LKC fiataljai rögtön jelezték, hogy komolyan gondolják az idei szezont. A nyitófordulóban két teljesen eltérő mérkőzés várt a csapatra, de mindkettőből győztesen jöttek ki, így jobb gólkülönbséggel a tabella élére ugrottak.

Az első találkozó a Tisza Volán ellen feszült, kiélezett csatát hozott. A vásárhelyi lányok megilletődötten kezdtek, de a védekezés gyorsan összeállt, és a hullámvölgyek ellenére végig kézben tartották a meccset. A 19–16-os sikerben Czitán öt góllal, Kovács B., Berek és Bánfi pedig fontos találatokkal játszottak kulcsszerepet.

A második mérkőzés már egészen más forgatókönyvet követett: a Deszk ellen felszabadult, lendületes játékot mutatott a HLKC, és hamar egyértelművé vált, hogy csak a különbség lesz kérdés. A 34–9-es győzelemben Kovács Sára hét góllal emelkedett ki, mögötte Berek, Bánfi, Szabó és Szekeres is többször betalált.

A megbízott vezetőedző, Áncsán Fanni így értékelt, a klub Facebook oldalán:

„Az első mérkőzésen kicsit megilletődötten kezdtünk… Hatalmasat küzdöttek a lányok, de jobb helyzetkihasználással simább lehetett volna a győzelmünk. A második meccsen már felszabadultabban játszottunk, ez meg is látszik a végeredményen. Mindkét meccsen voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, de összességében mindenkivel elégedett vagyok.”

A következő fordulót október 4-én Apátfalván rendezik.

LU14 – Alapszakasz XIII. csoport, 1. forduló

Hódmezővásárhelyi LKC – Tisza Volán SC 19–16 (10–8) HLKC gólszerzők: Czitán 5, Kovács B. 3, Berek 3, Filó 2, Bánfi 2, Kovács I. 1, Kovács S. 1, Szabó 1, Szekeres 1

Hódmezővásárhelyi LKC – Deszki SC 34–9 (16–5) HLKC gólszerzők: Kovács S. 7, Berek 5, Bánfi 4, Kovács I. 4, Czitán 3, Szekeres 3, Szabó 3, Filó 2, Kovács B. 2, Farkas 1

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...