A Hódmezővásárhelyi FC új sorozatában hétről hétre olyan edzőket ismerhetünk meg, akik évek óta formálják a vásárhelyi utánpótlást. A második részben egy igazi „régi motoros” kerül reflektorfénybe. Bacsa Zsolt, aki 2005 óta dolgozik a klubnál, és az ovisokon kívül gyakorlatilag minden korosztállyal dolgozott már.
Zsolt tavaly az U14-es csapatot vezette bajnoki címig a Regionális bajnokság Dél‑keleti csoportjában, ami után a gárda feljebb lépett a Kiemelt bajnokságba. Idén új kihívás vár rá: az U15-ös csapat vezetőedzőjeként egy jóval erősebb mezőnyben kell helyt állnia, ahol a cél nemcsak a győzelmek megszerzése, hanem az egyéni fejlődés és a futball iránti alázat megőrzése.
Edzői pályafutása során Zsolt rengeteg játékost segített elindulni a felnőtt futball felé, többen profi szintig jutottak. Ugyanakkor legalább ennyire büszke azokra is, akik bár abbahagyták a labdarúgást, az élet más területein állják meg a helyüket. A város első számú csapatánál eltöltött egy év pedig külön fejezetként él benne.
A személyes célja egyszerű és egyenes: folyamatosan tanulni, fejlődni, és minél több játékost feljuttatni a felnőtt csapatba.
A teljes beszélgetés és minden részlet a HFC hivatalos Facebook‑oldalán olvasható.
Fotó: Hódmezővásárhelyi FC

