A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete első maratonját. A 42,195 kilométerhez nem egyik napról a másikra jutott el: évek sportolása, tudatos felkészülés, egy különleges családi élmény és egy célba érkezéskor megszületett elhatározás vezetett odáig, hogy végül ő is a maratonisták útját válassza.
A sport régóta meghatározó része Eszti életének, a maraton teljesítése pedig egy olyan személyes mérföldkő lett, amely mögött jóval több van puszta kilométereknél.
„Én egy nagyon bizonytalan gyerek voltam, nem az a típus, aki elsőként jelentkezik az iskolapadban, vagy kiáll mások elé”
– idézte fel beszélgetésünkben, hogy miért is kezdett mozogni. A sport már fiatalon sokat adott neki, közel tíz éven keresztül evezett Csongrádon. Ott nemcsak a mozgás szeretetét, hanem a kitartást és a tartást is megtanulta.
„Nekem nagyon sokat jelentett az, hogy én Csongrádon párevezős voltam közel tíz évig. Ott tanultam meg többek között azt is, milyen egyenes háttal ülni a hajóban. Később azért rájön az ember, hogy ez nemcsak a sportban, hanem az életben is fontos.”
A sport később sem tűnt el az életéből: kipróbálta az aerobikot és a spinninget is, a munkája során pedig számos sportággal találkozott. A futás nagyjából öt éve vált rendszeresebbé, eleinte a szabadidejéhez igazítva, munka után, esténként vagy hétvégén húzott futócipőt.
Egy célvonal, amely új célt adott
A hosszabb távok felé vezető út egyik fontos állomása a tavalyi budapesti Spar Maraton volt. Eszter nem egyedül vágott neki a kihívásnak: unokatestvérével közösen indultak a váltóban. A közös program ötlete mögött az a felismerés állt, hogy a családi találkozások során nemcsak beszélgetni, hanem új élményeket is lehet gyűjteni.
A felkészülés is közös élménnyé vált. Üzenetekben követték egymás edzéseit, beszámoltak arról, ki mennyit futott, és hogyan halad a kitűzött cél felé. A versenyen a családtagok is ott voltak, hogy szurkoljanak nekik.
A legfontosabb pillanat azonban talán nem is maga a váltó teljesítése volt. Amikor Eszter célba ért, és látta, hogy a váltóban indulókat balra, az egyéni maratonistákat pedig jobbra irányítják, megszületett benne egy új elhatározás.
„Amikor beértem a célvonalba, jobbra irányították a maratonistákat, balra pedig a váltókat. Akkor megfogalmazódott bennem, hogy én nagyon szeretném, ha engem is jobbra irányítanának, ha egyszer lefutnám a maratont.”
A gondolat ott maradt benne. Mérlegelte, hogy a már ismert távokon próbáljon-e gyorsulni, vagy vállaljon egy egészen új kihívást. Végül a 42,195 kilométer mellett döntött.
Kipipált edzések, tudatos felkészülés
A maratoni felkészülést július elején, a nyaralása kezdetén indította el. A Fussuk Le Sportegyesület tagjaként Kecskés Lászlótól kért edzéstervet, amelyet aztán igyekezett következetesen végigcsinálni. A terv nem pusztán abból állt, hogy egyre hosszabb távokat kellett lefutnia: számított az is, mennyi időt tud a futásra szánni, milyen eredménnyel teljesítette korábban a félmaratont, és az erősítő edzéseknek is helyük volt a felkészülésben. Eszter még egy saját módszert is kialakított a fegyelem fenntartására.
„Ezeket a terveket általában kinyomtatom, és a szekrényem belső oldalára szépen kiragasztom. Ezeket pipálgattam,ahogy teljesítettem őket. A tervtől pedig nem lehet eltérni, vagy csak nagyon indokolt esetben.”
A leghosszabb edzésen 30 kilométert futott, a teljes maratont azonban a budapesti verseny előtt soha nem teljesítette. Az egyik hosszú futás különösen emlékezetes maradt számára: a nagy melegben megszédült, és egy fának kellett támaszkodnia. A felkészülés során ezért nemcsak a táv növelése, hanem a megfelelő frissítés és a szervezet energiaellátásának megtanulása is fontos feladat volt.
A rajt előtt természetesen benne volt a bizonytalanság: hogyan bírja majd a lába, sikerül-e elkerülnie a sérülést, és mi vár rá a harmincadik kilométer után, amikor a maraton igazán próbára teszi a futókat?
„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt”
A verseny napja már önmagában különleges élményt jelentett. Eszter elmondása szerint a kétnapos eseményen mintegy 39 ezren vettek részt, a rajt előtti várakozás pedig többször is libabőrt okozott neki. A felkészülés végén az ember már nemcsak a kihívásra koncentrál, hanem arra is gondol, hogy hamarosan lezárul egy hosszú, sok munkával járó időszak.
„Már két héttel előtte elkezdtem gondolni arra, hogy ott állok a rajtnál. Az ember ilyenkor érez egy kis szomorúságot is, hogy ez az út most itt véget ér.”
A verseny során végül nem kellett átélnie azt a bizonyos falat, amelytől sok futó tart. A fáradtságot persze érezte, különösen a hajrában.
„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt, viszont rengeteget dobott az, hogy Budapest gyönyörű helyszínei ott voltak, és rengeteg szurkoló volt. A családomból is kijöttek páran. Ez rengeteget tud adni.”
A célba érkezés így nem csupán egy hosszú táv teljesítését jelentette, hanem annak a bizonyítékát is, hogy a hónapokon át tartó, tervszerű munka elvezethet egy korábban talán elérhetetlennek tűnő célig.
Eszter mindenkinek azt kívánja, aki egyszer kitűzi maga elé a félmaraton vagy maraton teljesítését, hogy élje át egy ilyen nagy verseny hangulatát. Szerinte az élmény szavakkal nehezen leírható, és sokáig elkíséri az embert.
A maraton után sem áll meg
A maraton óta Eszter már újra futott, és egy 25 kilométeres túrán is részt vett. A következő nagy célját még nem határozta meg, de abban biztos, hogy nem szeretné abbahagyni a futást. Az erősítő edzésekre a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyezne.
A teljesített táv után már pontosabban tudja, mi vár rá, ugyanakkor a maraton továbbra is tiszteletet parancsoló kihívás marad számára.
„Ha egyszer valamit megcsinálsz, teljesítesz, akkor már tudod, milyen. Viszont ez a táv tiszteletet érdemel. Nem lesz kétszer ugyanolyan, és mindig nagyon nehéz.”
A történetében talán éppen ez a leginkább követendő. Nem arról van szó, hogy valaki egyik reggel felébredt, és elhatározta, hogy lefutja a maratont. Évek alatt építette fel magában a kitartást, megtalálta a saját motivációját, majd egy konkrét célért következetesen dolgozott.
Halupa Eszter számára a 42,195 kilométer nemcsak egy sportteljesítmény lett, hanem egy hosszú út lezárása és egy újabb lehetőség kezdete. Hogy mi lesz a következő cél, még nem tudja. Azt viszont igen, hogy a futás marad az életében, és már azt is megtapasztalta, milyen érzés egyéni maratonistaként áthaladni a célvonalon.
