Véget ért a téli álom, mocorognak a Hódok

A Hódmezővásárhely Beavers Baseball SE szeretne minél többeket beavatni a sportágba, a tervek szerint márciustól edzéseket is indítanak!

Amúgy a hód nem is alszik téli álmot. A hideg hónapokat a víz alatti bejárattal rendelkező hódvárban vagy a partfalba vájt üregben vészeli át. Csak, hogy ne kelljen helyreigazítani utólag semmit. A lényeg viszont, hogy a vásárhelyi Beavers Baseball SE tagjai a hideg hónapokat sem a hódvárban vészelik át, hanem hírt adtak magukról.

Az egyesület tagjai még decemberben az Érd Baseball és Softball Club meghívására vettek részt egy edzésen, ahol profi amerikai edzőktől nyílt lehetőségük tanulni. Ütőedzés, dobóedzés és catcher edzés is volt és patent töltést kaptak tőle a vásárhelyi résztvevők.

A srácok ezt a tudást szeretnék új játékosoknak is átadni, mint írják közösségi oldalukon. Ennek okán várják az érdeklődök jelentkezését. Az edzések várhatóan márciusban startolnak majd.

Fotó: Hódmezővásárhely Beavers Baseball SE Facebook

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...