A Csaba verte a HFC-t

Parázs meccset játszott a Hódmezővásárhelyi FC Békéscsabán, de a hazaiak szerezték meg idei első bajnoki győzelmüket. A találkozó 3–1-re végződött, pedig a vásárhelyiek a második félidő elején ügyesen visszajöttek a meccsbe.

A kezdés nem alakult jól vásárhelyi szempontból, már az 5. percben saját térfélen eladott labdából született az első hazai gól, Papp Áron talált be. A HFC gyorsan reagált, két nagy helyzetet is kialakított, de a csabai kapus mindkettőt hárította.

A fordulás után azonban végre jött az egyenlítés. Gréczi tört be a jobb oldalon, a centerezés után a lecsorgó labdát Kovács Kolos fejezte be, 1–1. Ez akár lélektani előnyt is adhatott volna, de a vásárhelyiek nem tudták igazán tovább vinni a lendületet.

A hazaiak két gyors góllal eldöntötték a meccset. Előbb Horváth Szabolcs fejelt közelről, majd Balla állította be a 3–1-es végeredményt. A HFC próbált visszajönni, de a Békéscsaba stabilan lezárta a saját térfelét.

A vásárhelyi csapat jövő szombaton 11 órakor a Vasas II. vendége lesz.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...