A fővárosban kapott ki a szegedi jégkorong csapat

A MAC otthonában 9-4 arányú vereséget szenvedtek.

A hétvégén idegenben folytatta az Andersen Liga küzdelmeit a Goodwill Pharma Stilaxx Szeged. A Tisza-partiak a Duna partra ruccantak és a MAC Budapest AHC vendégei voltak.

A találkozó alakulását a hazaiak uralták. A klub közösségi oldalának beszámolója szerint az első harmadban négy találatig jutottak, erre kétszer tudott válaszolni a Szeged.

A következő etapban csak a hazaiak szereztek gólt, a Szeged hiába próbálkozott, nem sikerült betalálniuk.

A záró játékrészben sikerült összeszedett játékkal előrukkolniuk a vendégeknek, 2-2 gól született, így összességében csak tartani tudta a különbséget a Goodwill Pharma.

Ha mindezt összeadjuk azt kell kapjuk, hogy 9-4 lett a találkozó vége.

A szegedi gólokat Jakab Zoltán, Kaposi József és Kliushnichenko Aleksandr szerezték.

Most hétvégén viszont nagyüzem lesz a szegedi jégen. Szombaton és vasárnap is meccs lesz. Előbbi napon a Sportországi Cápák érkeznek, majd az FTC lesz a vasárnapi vendég.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...