A kutyafáját! Hajszálon múlott az algyői pontszerzés

Izgalmas és mozgalmas mérkőzést játszott a Kispest vendégeként az FKSE-Algyő. Nagyon kevésen múlott, hogy legalább egy pontot hazahozzanak a fővárosból a lányok.

Talán nem túlzás azt mondani, hogy igazi hullámvasút volt az FKSE-Algyő számára a Kispest elleni hétvégi csörte. Volt itt minden, mint a mesében. Sajnos az algyői szempontból a befejezésbe csúszott annyi hiba, hogy a csapat nem nyerte el méltó jutalmát, legalább azt az egy pontot.

Az Algyő kezdett jobban, rögtön két góllal, de ezt követően is talán ők voltak az aktívabbak, igaz volt amikor felzárkóztak a hazaiak, de a 30. perc végén 5 góllal az Algyő vezetett. Well done!

A szünetről viszont talán pont emiatt még tüzesebb hangulatban érkeztek a kispestiek, próbálták gyorsan faragni a hátrányukat, a 41. percben egyenlítettek, alig 5 perc múlva pedig már három góllal mentek, hiába kért időt Zsilák Katalin. Innentől az Algyő futott az eredmény után, három perccel a vége előtt beértek az ellenfelet, szurkolóként pedig talán egy ilyen végjáték a legkecsegtetőbb. Volt is min izgulni, egy perccel a dudaszó előtt Geri Zita próbálkozott, de kivédték a próbálkozását, sőt Geri aztán egy két perces kiállítást is kapott. A legvégén a hazaiak taktikusan időt kértek és három másodperccel a vége előtt hetesből betaláltak, nem volt már idő az újabb egyenlítésére. Kár érte, mert minimum az egy pontot nagyon megérdemelte volna a társaság.

A csajok február 21-én már házigazdaként folytatják a pontvadászatot, a Gyál lesz az ellenfelük.

Női kézilabda NB II – D-csoport, 15. forduló
Kispest NKK – FKSE-Algyő 39-38 (15-20)
Algyő:
Kálózi, Farkas (10), Károlyi (2), Nagygyörgy, Lukács (1), Konkoly (7), Bacsa, Ternyák (11), Békési (1), Körtvélyessy (4), Geri (2) Vezetőedző: Zsilák Katalin

Fotó: FKSE-Algyő Facebook archív

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...