Szerdán egymással gyakoroltak a felek.
4-1-re nyerte a Sándorfalva a Hódmezővásárhelyi FC elleni hétközi edzőmeccsét. A Sándorfalva a megyei I. osztályban szerepel, ahol 9 ponttal vezetik a bajnokságot, igaz a második helyen álló Makó eggyel kevesebb meccset játszott. Mindenesetre nem kérdés, hogy az Antal Krisztián vezényletével készülő csapat a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki célul.
Persze a 4-1-es győzelemből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de biztos kellő löketet ad a gárdának, hogy felülmúlták NB III-as ellenfelüket.
A HFC-nél alaposan átalakult a keret, a klub oldalán írt infó szerint heten távoztak, ráadásul pont a csúcsterhelés hetében van a csapat, vélhetően a meccs utáni este senkit nem kellett az ágyban ringatni.
A megyeegyes rajt február 14-én esedékes, a Sándorfalva aznap a Deszk vendége lesz. Az NB III-as bajnoki rajt viszont március 1-én lesz, a kék-sárgák a Csepel vendégei lesznek.
Az edzőmeccsek sora sem ért véget. A Sándorfalva szombaton a Szeged-Csanád GA II-t fogadja, majd a bajnoki nyitány előtt a SZVSE-vel, a Szeged-Csanád GA U19-cel és a Szarvassal is összecsapnak.
A vásárhelyiek szombaton a Tiszaszigetet fogadják.
Fotó: HFC Facebook

