Az újszegedi sportcsarnokban igazi sport-thriller kerekedett: a Szedeák egyetlen ponttal, 68–67-re verte a Kecskemétet. Körmünk nem maradt, de a Tisza-partiak ezzel pontot tettek a nyeretlenségi sorozatuk végére.
Zsíros Péter két triplával robbantotta be a hangulatot, Polányi is bevert egy hármast, Vulikics közelije után pedig már 11 ponttal ment a Szedeák. A közönség tombolt, de a félidőre fordult a kocka: a büntetők nem ültek, a KTE pedig visszajött, és 39–37-re átvette a vezetést.
A harmadik negyedben Drenovac hármasa hozta vissza az önbizalmat, Moss pontjaival tartotta magát a csapat, de a Kecskemét mindig válaszolt. Az utolsó tíz perc így kétpontos hátrányból indult, és mindenki tudta: itt vérre megy a hajrá.
A végjátékban jött a dráma, ahol a helye is van! Tomasevics kosarával a vendégek vezettek, de Records közelije után már a Szedeák volt előnyben. Vulikics hármasa ugyan lejött, de Seppala utolsó dobása sem talált be, így maradt a 68–67, és a hazai ünneplés.
Ez a győzelem nemcsak pontokat hozott, hanem hatalmas lelki löketet is jelenthet a csapatnak. A Szedeák megmutatta, hogy képes visszajönni a gödörből, és ha kell, egylabdás meccsen is behúzza a győzelmet.
A klub honlapján Simándi Árpád vezetőedző így értékelt:
Köszönöm a közönségnek hogy kijöttek, és jó hangulatot teremtettek! Mint egy falat kenyér, úgy kellett nekünk ez a győzelem! Jól kezdtünk, jó ritmusban voltunk, aztán a második negyed vége felé megint jött egy rossz periódus, ott pánikoltunk. Erről beszélünk majd a válogatott szünetben, ez miért történik, de utána visszatértünk a helyes útra. Megdolgoztunk a győzelemért, és lehet mondani, hogy egy picit a szerencsésebb csapat nyert, azok ma mi voltunk, de ennyi szerencsétlenség után ez kijárt nekünk. Gratulálok a Kecskemétnek is, sok sikert kívánok nekik! Sokat kell dolgoznunk a válogatott szünetben, hogy jobban játszunk majd, mert tudom, hogy képesek vagyunk ennél jobban játszani!
Fotó: SZTE-Szedeák Facebook | Kamenik Balázs

