A lányok Gyomaendrődön, a fiúk Szegeden játszottak.
A hétvégén a Duocor Makói KC U14-es csapata pályán voltak, a lányok és a fiúk is két-két mérkőzést játszottak.
A lány együttes a korcsoportos bajnokság 2. fordulójában Gyomaendrődön vendégeskedett, ahol a hazaiaktól 38-12 arányban kaptak ki, de játszottak a Tisza Volán Szeged II-es csapatával is, a kevés gólos meccsen a Tisza-partiak 11-10 arányban győztek.
Varga-Jani Ildikó edző így értékelt a klub Facebook oldalán:
A lányok teljesítményével – az eredménytől függetlenül – nagyon meg voltam elégedve! Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen egy korosztállyal feljebb játszunk, így az ellenfelek fizikailag is erősebbek. Ennek ellenére a lányok kitartóan játszottak, és egy percre sem adták fel! A mai napon teljes mértékben elégedett voltam a játékunkkal, külön kiemelném kapusunk teljesítményét, aki brillírozott a kapuban, és szinte minden büntetőt hárított!
Az egyesület U14-es fiú csapata Szegeden járt és két szoros meccset játszott. A félidőben a Kiskunmajsai KC ellen még vezettek, a meccset azonban végül 24-21 arányban az ellenfél nyerte. Míg a másik összecsapáson az OTP Bank-Pick Szeged III. volt az ellenfél, a vége 17-17-es döntetlent lett a csörtének.

Nagy László edző a következőket mondta a meccs után:
Mindkettő mérkőzés szoros játékot hozott, azonban a fiúk a megszerezhető 4 pontból 1-et tudtak hazahozni.
Fotók: Makói Handball Club Facebook

