A Tüskecsarnokban volt jelenése az utánpótláskorú lány jégkorongozóknak. Az összetartáson és a felkészülési meccsen a Goodwill Pharma Stilaxx Szeged csapatából ketten is ott voltak. Somorjai Míra és Schiller Panna is magára ölthette a címeres mezt!
A korosztályos nemzeti együttes két napot töltött együtt, az említett edzőmérkőzésen a Sportországi Cápák korosztályosaival meccseltek és nyertek 2-0-ra.
A meccs várakozáson felül sikerült. Olyan dolgokat láttunk, amire nem is feltétlenül számítottunk, mind a csapatkohézióban, mind a játékszervezésében érettek és összeszedettek voltak a játékosok, rengeteg olyan elemmel, amit nem is vártunk, hogy az első meccsen meg tudnak csinálni. A korongkihozatallal is elégedettek lehetünk, és olyan passzok voltak a kapu előtt, olyan kombinatív játékot láttunk, ami nagyon előremutató
– értékelte a találkozót Hegyi Márta szövetségi edző, a szövetség oldalán, ahol több gondolatot is találsz tőle.
A sztori Csongrád-Csanádi szempontból sem elhanyagolható, hiszen a keretben két szegedi, Somorjai Míra és Schiller Panna is szerepet kapott.
Míra így nyilatkozott a klub Facebook oldalán:
,Nagyon jól éreztem magam az U14-es összetartáson, az edzőmeccsen és a pályán kívül is. Pörgős, jó iramú mérkőzést játszottunk, ami szerintem mindenkiből kihozta a maximumot. Megtiszteltetés volt, hogy az egyik alkapitány lehettem. Azt vettem észre, hogy jó volt a csapat összhangja: figyeltünk egymásra, sokat kommunikáltunk a jégen, és egyre szebben tudtunk összejátszani. Plusz öröm volt, hogy a csapattársam, Panni ott volt a keretben. Hajrá, lányok!
Ezek pedig Panna gondolatai:
Az összetartások mindig izgalmasak és fárasztóak, a hangulat mindig nagyon jó és nagyon szeretem azt a társaságot. Általában napi 2 jeges edzésünk van, de most sor került az első meccsre is ami nagyon izgalmas volt, hiszen magunkra vehettük a címeres mezt is. Amikor az első nap véget ért, már nagyon izgatottan mentünk a szállodába, és már nagyon vártuk a másnapot, hogy sor kerüljön a meccsre. A meccs nagyon jól sikerült hisz nyertünk. hatalmas élmény volt, és nagyon jó buli, és nagyon büszke vagyok a lányokra.
A klub bejegyzésében arra is felhívja a figyelmet, hogy nagy szeretettel várják a lányok jelentkezését is, hiszen manapság a jégkorong egyáltalán nem csupán a srácok számára jelent tökéletes mozgásformát.

