Nem a Sándorfalva uralta a meccset, mégis ő vitte haza a három pontot. Egy szép kontra végén született az egyetlen gól a Békéscsaba otthonában. Megtört a jég!
0-1. Ennél szebb eredményt aligha kértek volna a sándorfalviak a Kórház utcai stadionban. Oké, nem az a vaskos, égszakadós-földindulós győzelem, de győzelem!
Az NB III. 10. fordulójában a Sándorfalva a Békéscsaba vendégeként lépett pályára, és már a 16. percben megszerezte a vezetést. Egy labdaszerzést követően bal oldalon indult az akció, Rabecz Valter önzetlenül tálalt a középen érkező Széll Kristóf elé, aki nem hibázta el a ziccert.
A vezető találat után rögtön egyenlíthettek volna a hazaiak, de a kapufa kisegítette a vendégeket.
A folytatásban a Békéscsaba többet birtokolta a labdát és mezőnyfölényben futballozott, ám a sándorfalvi védelem jól állta a sarat. A hazaiak egy alkalommal az ötösről érkező fejesnél kerültek közel a gólhoz, de akkor sem találták el a kaput. Huh!
A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így a Sándorfalva értékes idegenbeli győzelmet aratott és három ponttal távozhatott Békéscsabáról.
Gratulálunk a srácoknak!

