Szeri Csaba

Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.

A Szedeák Kecskeméten törte meg az idegenbeli átkot

Tíz nap pihenő után úgy indultak neki a Kecskemét elleni csatának a szegediek, hogy idegenben még nem ízlelhették meg a győzelem ízét az idei...

„Pontokat és győzelmeket kell szerezni, hogy az ember el tudja érni a kitűzött céljait” – 9 forduló után élen a Makó

Nyolc győzelem, egy döntetlen, veretlen menetelés és első hely a tabellán. A Makó FC eddig alaposan odatette magát a megyei élvonalban, Retek Flórián vezetőedző...

„Nekünk bajnoki cím a cél” – Papp Endre nem akar mellébeszélni Dorozsmán

Szinte napra pontosan egy éve vette át a dorozsmai focicsapat irányítását Papp Endre, a csapat akkor a hatodik helyen szerepelt, majd az idény végén...

Szegedi klasszisokért is szorítunk a válogatottban!

A magyar férfi kézilabda-válogatott november első hetében két rendkívül fontos Európa-bajnoki selejtezőre készül, Sótonyi László szövetségi kapitány pedig a szegedi klubcsapatból sem hagyja otthon...

Adósságot törlesztené csütörtökön a Pick Szeged

Már csak két kanyar van hátra a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiből, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, kezd tetőfokára hágni az izgalom. Csütörtökön 18.45-kor komoly...

Visszatértek a hiányzók, visszatért a mosoly is: tízgólos PICK-siker Balatonbogláron

Negyven gólt szerzett az OTP Bank-PICK Szeged a NEKA otthonában. Ez önmagában sem rossz szám, de ezen az estén nem csak ezért lehetett elégedett...

Kettőt adott a MAFC, hármat adott vissza a Szeged

0–2. Így kezdte a szezonnyitó meccsét a MAFC a Szeged legnagyobb bánatára. A Tisza-partiak viszont nem adták fel és nekik lett igazuk, ledolgozták a...

A Tisza Volán jégkorongosai hazai jégen kaptak ki

Habár már az első percben vezetést szereztek, a folytatás kevésbé sikerült álomszerűre. A meccs tényleg nem is kezdődhetett volna jobban, rendkívül gyorsan meglett az első...

Stay in touch:

255,324RajongókTetszik
128,657KövetőKövetés
97,058FeliratkozóFeliratkozás

Newsletter

Don't miss

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
spot_img