Bravúros döntetlent játszott a fővárosban a Tisza Volán SC

34-34-et játszottak a Kispest otthonában Dankó Ervin lányai. Well done!

A hétvégi, Kispest elleni mérkőzést megelőzően beszélgettünk Dankó Ervinnel, a Tisza Volán SC NB II-es női csapatának vezetőedzőjével. Akkor úgy fogalmazott, hogy készen állnak a bajnokság folytatására, szombaton pedig tanúbizonyságot is adtak erről. Jó, nem mintha kételkedtünk volna Ervin szavaiban. Becsszó!

A csajok nem maradtak a buszon, komoly lelkesedéssel vetették bele magukat a játékba, aminek köszönhetően egészen a 25. percig az előnyt is őrizték. Az első felvonás hajrája végül inkább a hazaiak kedve szerint alakult, de a kétgólos hátrány egyáltalán nem tűnt ormótlannak.

A folytatás egy kis lótást és futást hozott a Tisza Volánnak, de megérte, meglett az erőfeszítés gyümölcse, hiszen a lányok a meccs végén – egész pontosan az utolsó 3,5 percben nem kaptak gólt, elől viszont háromszor is eredményesek voltak, amivel kiegyenlítettek. 34-34 és egy nagyon értékes pont, ami majd lehet a szezon végi visszatekintő beszélgetésben is meglesz említve.

A klub Facebook oldalán Szalma Zita teljesítményére is felhívják a figyelmet, aki 12 védést mutatott be, a hazai gólfelelősök pedig a Kittik voltak, Baráth Kitti és Papp Kitti is hét-hét alkalommal volt eredményes.

Mit ragozzam, így kell ezt csinálni!

Dankó Ervin a meccs után így fogalmazott:

„Fantasztikus mérkőzés volt! Hatalmas volt a tempó hatvan percen át! Nagy dicséret a lányoknak, mert egy ilyen topcsapat ellen is bátran és végig küzdve kézilabdáztak. Számomra az egyik legfontosabb elvárás, hogy az akarat mindig meglegyen – ebből most jelesre vizsgáztunk.”

Fotó: Kispest Női Kézilabda Klub

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...