Dobronoky fejese mentette meg az ősz utolsó meccsét

A Szegedi VSE az NB III. idei utolsó fordulójában majdnem pont nélkül maradt a Dunaharaszti ellen, de a 91. percben jött a nagy mentés, és végül 2–2 lett a vége. Így ponttal zárták az őszt a Vasutasok!

Az első félidő picit olyan volt, mint egy-egy régi discos élmény… inkább csak táncoltak egymással a felek és maximum tapogatózás történt. Helyzetek itt is, ott is, de a gólokat szűken mérték! Olyannyira, hogy nem is volt találat. Aztán a második játékrészben beindult a sztori: a 65. percben Tóth Dániel egy kavarodás után bevágta, és mindenki azt hitte, innen simán lehozza a csapat.

Csakhogy két perccel később villant az ellenfél, egy védelmi baki után egyenlítettek. A 81. percben pedig már fordítottak is, Szabó Bence lekezelte a labdát a hosszúnál, majd bevarrta. 1–2.

De a sztori itt nem ért még véget. Az utolsó percekben az SZVSE újra életre kelt, és a csereként beálló Dobronoky Viktor lett a hős. Kéri beadása után berobbant, és fejjel egalizált a 91. percben. Ezzel azért picit jobb szájízt varázsolt az ősz zárásának.

A hosszabbításban még mindkét oldalon volt sansz, de maradt a 2–2. Ez ugyan nem győzelem, de az egy pont is pont.

Fotó: Szegedi VSE Facebook archív

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...