Tavaly, augusztus 31-én futott össze először pályán az OTP Bank-Pick Szeged és a Szigetszentmiklósi KSK az NB I-ben, és mindjárt egy különleges bevezetővel. A szegediek akkor a mérkőzést hét a hat elleni játékkal nyitották, vagyis a klub történetében először úgy kezdtek meccset, hogy kapus sem volt a pályán. A merész húzás bejött: Furka Márton és Fogas Márton is ezen a napon szerezte meg első NB I-es gólját szegedi mezben, a csapat pedig végül 37-28-ra nyert idegenben. A visszavágót a PICK Arénában is magabiztosan hozták a szegediek, 28-21-re.
Szombaton 18 órakor jön a harmadik fejezet, ezúttal ismét Szigetszentmiklóson, a K&H Liga negyedik fordulójában, a meccset a Sport1 TV élőben közvetíti. A hazaiak keretben egy régi ismerős is feltűnik: Varga Mihály egykor a szegedi akadémián nevelkedett, most a „Medvék” színeiben játszik.
A hazaiak jól kezdték a szezont, három forduló után egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel, hat ponttal a hatodik helyen állnak. A szegediek ennél is jobb formában várják az összecsapást: négy meccsükből hármat megnyertek, csak egyet veszítettek el, jelenleg a tabella második helyén állnak.
Pihenőre a szombati meccs után sem nagyon lesz idő, már hétfőn, szeptember 28-án 18 órakor a PICK Arénában a HE-DO B. Braun Gyöngyöst fogadja a csapat.
Fotó: Pick Szeged | Sólya Eliza

