Hat szegedi érem a MEFOB-on, négy számban is jött az arany

Nem aprózták el a Szegedi Tudományegyetem hajóiban induló MVM Szegedi VE versenyzői az idei klasszikus evezős MEFOB-ot. Kilenc számból négyet is megnyertek, összesen pedig hat szegedi érem került a versenyzők nyakába.

Egyéniben, párosban és nyolcasban is akadt szegedi aranyérem. Kis Ajna a női egypárevezősök között, azaz NE 1x-ben végzett az első helyen, míg a NE 2x-ben Szabó Napsugár és Mácsai Lilla állhatott a dobogó tetejére.

A férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök között is szegedi siker született: Horpácsy Kristóf és Nagy-Müller Zalán nyerte meg a FE 2x versenyszámot.

A nap egyik nagy dobása pedig a Mix 8+ volt, ahol a szegedi hajó szintén elsőként ért célba. Kis Ajna, Mácsai Lilla, Csókás Kira, Majoros Nóra, Horpácsy Kristóf, Nagy-Müller Zalán, Kunstár Simon és Kovács Sándor, valamint a kormányos Domonkos Zalán alkotta a győztes egységet.

Két bronzérem is jutott a Tisza-partiaknak. Kunstár Simon és Kovács Sándor a FE 2- számban, míg Domonkos Zalán, Horpácsy Kristóf, Kunstár Simon és Kovács Sándor a FE 4- versenyszámban végzett a harmadik helyen.

Domonkos Zalán egyéniben, FE 1x-ben az ötödik helyet szerezte meg.

A szegedi versenyzők az SZTE több karát is képviselték: voltak köztük az ÁJTK, a TTIK, a JGYPK és az MGK hallgatói is. Négy arany, két bronz, hmm, ez azért elég erős MEFOB-termés.

Fotó: Szegedi Vízisport Egyesület

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...