Hazai pályán robbantana a St. Mihály

Szombaton jön a Szekszárd, kezdés: 16:00.

A KÉSZ-St. Mihály lányaira újabb fontos kihívás vár a női labdarúgó NB I.-ben, ezúttal hazai gyepen. A Tisza-partiak ellenfele a Szekszárd lesz, amely eddig öt meccsen mindössze egyetlen pontot tudott összekaparni, így a tabella aljáról várja a folytatást. Persze tudjuk jól, hogy ez akár csalóka is lehet, hiszen nincs lefutott meccs, erről Major László, a szegediek vezetőedzője is így nyilatkozott a klub honlapon:

A labdarúgás nagyon fontos szabálya, hogy senkit sem szabad lebecsülni, mi is ebben a szellemben készülünk a Szekszárd ellen. Ellenfelünk a hétvégén csak 2-0-ra kapott ki a bajnok Ferencvárostól, ami azt mutatja, hogy szívós, szervezett együttes. Ez az eredmény megint csak felhívta a figyelmet arra is, hogy a női futballban már nincsenek akkora különbségek, mint négy-öt évvel ezelőtt. Türelmesen és okosan kell majd játszanunk a Tolna vármegyeiek ellen, arra számítunk, hogy nem lesz könnyű feltörni a védelmüket. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy idehaza megvertjük a Szekszárdot. Bízom benne, sikerül megerősítenünk a pozíciónkat, s a középmezőny élére tudunk kerülni a forduló után!

A képlet tehát egyszerű (ha már Simple Liga): a lányok győzni akarnak, hogy a középmezőny élére kapaszkodjanak.

A St. Mihály jelenleg 6 pontos, két győzelem és három vereséget szerepel a csapat neve mellett, legutóbb az Újpesttel játszottak szoros meccset, aminek 3-2-s vereség lett a vége, előtte viszont az ETO FC-t és a DVTK-t verték.

A szombati csata után jön egy kéthetes bajnoki szünet, hiszen kupafordulót rendeznek. Legközelebb október 11-én, a PMFC otthonában gurul majd tovább a labda St. Mihályék számára.

Fotó: St. Mihály-Szeged archív

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...