Kerekes Csabával első győzelmét szerezte a Szegedi VE női csapata!

A Szegedi VE női vízilabda-csapata megszerezte első bajnoki győzelmét az OB I-ben, ez az új trénerrel, Kerekes Csabával az első sikere a csapatnak. A lányok a Komjádi uszodában 12–7-re verték a KSI-t.

A Magyar Kupa csoportkörében már megvolt a győzelem a fővárosiak ellen, akkor 15 gólt lőttek a Tisza-partiak. Most a bajnokságban ugyan „csak” 12-ig jutottak, de a védekezés is stabilabb volt — a KSI ismét hét találatot szerzett és ez most is kevésnek mutatkozott.

A meccs elején még volt ok a körömrágásra: a KSI kétszer is vezetett az első negyedben, 3–3-nál még nyitott volt minden. Aztán jött Mihály Kingáék felpörgő fordulatszáma, és a második negyedtől kezdve a Szeged diktálta a tempót.

A harmadik negyed közepén már 8–4-re vezettek a Tisza-partiak, a KSI még egyszer visszazárkózott 9–7-re, de onnan már nem volt visszaút. A Szeged háromszor is betalált a végjátékban, és magabiztosan húzta be a győzelmet.

Végeredmény: KSI – Szegedi VE 7–12 (3–2, 0–3, 3–4, 1–3)

A csapat remélhetőleg felvette a bajnokság fordulatszámát és akár a következő fordulóban, október 31-én, a Győr ellen is lesz keresnivalójuk a Tiszavirág Sportuszodában.

Fotó: Albert Péter

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...