A címvédő SC Magdeburg ellen nem sikerült a bravúr, de a PICK Arénában így is volt mit ünnepelni. A BL-meccs előtt a legendás, 1975-ös Szegedi Volán SC bajnokcsapatát köszöntötték, majd egy küzdős, tempós mérkőzésen 30–34-re maradt alul az OTP Bank-PICK Szeged a németekkel szemben.
A kezdés már önmagában történelmi volt: mielőtt egyetlen labda is elgurult volna, a szegedi kézilabda hőskorát idézték meg a 70-es évek bajnokai. Megható pillanatok, álló taps, és pár könnycsepp is belefért – innen nem volt kérdés, hogy a csapat extra motivációval vág neki a meccsnek.
Aztán jött a realitás: a Bajnokok Ligája címvédője az első perctől mutatta, miért tartanak tőle egész Európában. Hiába kezdett jól a Szeged, a Magdeburg rendre megtalálta a réseket, és a szünetre háromgólos előnyt épített (15–18).
A második félidőben is voltak biztató periódusok, remek védések és látványos gólok, sőt, a fiatal Járó Kristóf és a BL-ben most bemutatkozó Fazekas Máté is pályára lépett. De a németek magabiztosan őrizték előnyüket, így végül 34–30-ra elvitték a két pontot.
A vereség ellenére a hangulat végig forró volt a PICK Arénában, a közönség pedig ezúttal is megtette a magáét. A BL-címvédő elleni meccs után jövő héten már a HC Zagreb ellen jöhet a javítás.
Fotó: pickhandball.hu

