A vendégek Kakuszi Brigitta góljával megszerezték a találkozó első gólját, aztán a bajnokaspiráns hazaiak gyorsan megmutatták, hogy nem adják a pontokat!
Az első tíz perc végére már 10–5 állt az eredményjelzőn, a különbség pedig folyamatosan nőtt. A kecskemétiek védekezése és tempója komoly feladat elé állította a szegedieket, akik becsülettel próbálták tartani a lépést, de a hazaiak gyakorlatilag minden hibát megbüntettek. A szünetben 27–10 volt az állás.
A második félidőben sem változott jelentősen a játék képe, ugyanakkor a KSZSE több játékosa is megmutatta magát. Szabó Kira hét, Kakuszi Brigitta négy, Fekete Virág és Bíró Fanni három-három góllal zárt, miközben a szegediek a nehéz helyzet ellenére sem engedték el a meccset.
A túloldalon több hazai játékos is eredményesen játszott, a Kecskemét pedig végig magas fordulatszámon kézilabdázott. A különbség a hajrában tovább nőtt, végül 46–18-as hazai siker született.
A végeredmény természetesen szegedi szemmel fájó, de tegyük mellé azt is, hogy a KSZSE a bajnoki címre pályázó Kecskemét otthonában lépett pályára. Az ilyen mérkőzések ritkán arról szólnak, hogy mennyi pont kerül a zsákba, sokkal inkább arról, hogy milyen tapasztalatot lehet gyűjteni egy, a mezőny elejéhez tartozó ellenféllel szemben.
A KSZSE-re a következő fordulóban sem fár könnyebb feladat, a PC Trade Szeged lesz az ellenfél.
Fotó: KSZSE Facebook

