Könnyedén verte a Szigetszentmiklóst a Pick Szeged

Megőrizte hazai pályás veretlenségét az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabda csapata.

A Kékek a hétvégén a barcelonai kiruccanást követően már a bajnokságban kellett, hogy helyt álljanak. Az NB I-es közegben a korábbi két meccsen nem minden a szegediek terve szerint alakult, ám az újonc Szigetszentmiklós ellen még így is toronymagas esélyesnek számítottak a hazaiak. Annak ellenére is, hogy a maródiak listáján nem állt be változás, most is akadtak hiányzók – ellenben a svéd tréner így lehetőséget adott a fiataloknak Kucsera Máté, Furka Márton, Fogas Márton, Lukács Kornél és Járó Kristóf is nevezve volt a keretbe. Utóbbi játékos első NB I-es mérkőzésén léphetett pályára.

Az összecsapás első találatát ugyan a vendégek szerezték, de ettől függetlenül a Szeged kézben tartotta a mérkőzés alakulását, a győzelem nem igazán forgott veszélyben. A fiatalok is jól csatlakoztak be a játékba és a hivatalos összefoglaló szerint minden a tervek szerint alakult. 28-21 arányban győzedelmeskedett a Szeged!

Sűrű hetünk volt, a Barcelona elleni mérkőzés után nem volt sok időnk a pihenésre, ehhez képest rengeteg pozitív energiát, és fantasztikusan jó hozzáállást láttam a csapattól. Le a kalappal a fiatalok előtt! Az Akadémiánk edzőinek a munkáját dicséri, hogy megadhatom a lehetőséget a fiataloknak.

– mondta a meccset követően Michael Apelgren.

Szerdán már a BL-címvédő Magdeburggal csatázhatnak a Tisza-partiak a nemzetközi porondon.

Fotó: pickhandball.hu

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...