Minden szempontból parázs meccsen kapott ki a Szedeák

Az Atomerőmű SE vendégeskedett Szegeden, az összecsapás pedig amúgy szögediesen elég paprikásra sikerült.

Tényleg nem volt hiány izgalmakból az összecsapáson, igaz a hazai drukkerek vélhetően megelégedtek volna azzal, ha látnak egy hajtós és küzdős szegedi csapatot. Ebben hiba nem volt. Viszont a játékvezetők igyekeztek borzolni a hazai szurkolók hangulatát, furcsa döntésekből nem volt hiány a beszámolók szerint.

Ez ugyan nem szegte kedvét a hazai alakulatnak, de szárnyát talán egy kicsit igen. Simándi Árpád tanítványai nyomták a gázpedált, ha kellett jól védekeztek, de az első félidőben begyűjtött hátrányt nem igazán tudták ledolgozni. Az esély talán megvolt erre, főleg, hogy a 33. percben csak három egység volt a különbség a vendégek javára.

A fűszerezés viszont, ahogy említettük paprikás volt, amit jól jellemez az is, hogy Simándi Árpádnak a kispadot is el kellett hagynia.

Furcsa csörte volt a Szeged 24. fordulós összecsapása, ahol végül a vendégek örülhettek a győzelemnek.

SZTE-Szedeák-Atomerőmű SE 75–89 (22-27, 17-20, 15-14, 21-28)

Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 24. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: dr. Mészáros, Fodor, Sörlei.

SZTE-Szedeák: Vulikics 16/3, Balogh, Eady 13/3, GLISICS 19/6, HERNDON 16/3. Csere: Cseh 2, Anda 1, Zsíros 8/6, Mayer. Vezetőedző: Simándi Árpád.

Paks: CHANDLER 29/9, Dukes 6, Géringer 9/3, Eilingsfeld 10/3, Lake 4. Csere: Révész 8, Benke 7, LOCKETT 14/3, Dorogi 2, Kovács Á. Vezetőedző: Kosztasz Flevarakisz.

Fotó: SZTE Szedeák

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...