Nagyot küzdöttek a mórahalmiak a Honvéddal

Végül egy góllal kaptak ki a fővárosiaktól.

Kecskemét, győzelemmel indította a szezont a Mórahalmi KSE, a második körben pedig újabb nehéz ellenfél következett a Budapest Honvéd érkezett a Móradombi Sportcsarnokba.

Miksi István legénysége alaposan kitett magáért, hiszen szinte végig kézben tartották a mérkőzést és méltó ellenfélként játszottak, a félidőben háromgólos előnnyel fordultak a fiúk és a 42. percig őrizték és a fórt, ezt követően szinte a végső dudaszóig fej-fej mellett haladtak a csapatok és a végén a döntetlent is maradt sansza a hazaiaknak, ám Szélpál Máté lövését Lippai védeni tudta.

Az eredmény ennek ellenére azért meglehetősen figyelemreméltó, kíváncsiak várjuk, hogy a folytatásban milyen szereplést mutat be az egyesület, a következő körben a Mizse KC otthonában játszanak a srácok.

NB II D-csoport, 2. forduló
Mórahalmi KSE – Bp. Honvéd 25-26 (13-10)

Mórahalom: Pankotai, Szekeres (2), Gazsó (6), Tóth Á., Szikszay, Tóth B. (1), Gyöngyi, Farkas-Csamangó, Czirják, Valaczkai (3), Szélpál (3), Széll, Buda (6), Mitrik, Tóth J., Árokszállási (1)

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...