Nem ijedt meg a listavezetőtől a Vidux-Szegedi RSE női csapata

A Vidux-Szegedi RSE nagy szívvel küzdött a Női NB I Liga listavezetője, a VEHIR-VESC ellen, és bár a Veszprém hozta a papírformát, a szegedi lányok több szép villanással is jelezték: jó úton járnak.

Aki ismeri a Veszprémet röplabda-fronton, az tudja, hogy meglehetősen tempós, erős csapatról van szó, persze egy listavezetőhöz és bajnokaspiránshoz ez pont így illendő. A Szeged viszont nem ijedt meg, annak ellenére sem, hogy a veszprémiek hamar begyújtották a rakétákat.

A 9–1-es állásnál Milodanovics Andrea időt is kért, hogy rendezze a sorokat. A Veszprém magabiztosan gyűjtögette a pontokat, de a szegedi fiatalok is megmutatták, hogy tudnak saját akcióból eredményesek lenni. A nyitáshibák viszont fájóak volt, egy ilyen ellenféllel szemben pedig ez hatványozottan igaz.

A második szett elején jött a meglepetés, előbb a szegedi pontok futottak be, de csak hamar ismét futószalagon gyártotta az egységet a Veszprém, a Szeged újból időkéréssel próbált kozmetikázni, de a Veszprémet ennyivel nem sikerült kizökkenteni, ezt a játékrészt is simán behúzták.

A harmadik felvonásban aztán Milodanovics Andrea még bátrabban forgatta a csapatot, a cserék is lehetőséget kaptak és a végén 15 pontig jutottak a csajok, ez lett a legjobb szettjük.

A meccs után Milodanovics Andrea elégedett hangot ütött meg, a klub honlapjának így fogalmazott:

Mindenki tisztában volt, hogy milyen szintű csapat a Veszprém, mi is készültünk rá, hogy erődemonstrációt fognak tartani nálunk. Ezzel nincs is baj, hiszen erősek, és ezt ki is kell használniuk. Mi arra készültünk, hogy megpróbáljunk – amennyire lehet – ellenállni. Nem tudok nem elégedett lenni a lányokkal, mert ezért mindent megtettek. Voltak nagyon szép momentumok a meccsben, szép pontokat tudtunk szerezni. Egyet bánok, hogy sok nyitáshibával játszottunk, ezt a jövőben javítani kell. Nekünk nem a Veszprémet kell megverni, de amit itt tanultunk ezen a meccsen, azt a következő csapatok ellen kell bemutatni, mert ott van keresnivalónk. Szeretném kiemelni, hogy a cserepad nagyon szépen szállt be a 3. szettben, főleg, hogy abban a szettben hoztuk a legtöbb pontot, úgyhogy nagyon elégedett vagyok a lányokkal!

Végeredmény:

Női NB I. Liga 13. forduló
Vidux-Szegedi RSE – BVEHIR-VESC 0:3 (13-25, 8-25, 15-25)

Fotó, forrás: szegedvolley.com

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...