Már a második percben vezethetett volna a Hódmezővásárhelyi FC, végül azonban a 91. percben sikerült egyenlítenie a BKV Előre otthonában.
A meccs rögtön egy kisebb drámával indult: Hegedűs távoli bombája már a második percben a hálóban kötött ki, de a játékvezető egy vitatható szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot. A HFC ettől még szerencsére nem esett össze, a srácok több nagy helyzetet is kidolgoztak – Gréczi és Hegedűs is kapufát lőtt, Sipos fejese pedig centikkel húzott el a kapu mellett.
A sok kimaradt lehetőség aztán megbosszulta magát: az 53. percben egy kavarodás után Kubó szerencsés találatával a hazaiak kerültek előnybe. A gól után a HFC egy időre beszorult, de a hajrára újra megtalálta a ritmust. Tóth Péter egy nagy helyzetet előbb még elhibázott, majd Gréczi bokasérülése miatt kényszerűségből cserélt a HFC.
Az igazi feltámadásra a ráadásig várni kellett: Rajsli beadását Tóth váltotta gólra, ezzel a 91. percben sikerült pontot menteni. A végén még a győztes gól is benne volt a Vásárhelyben, de Herczeg lövése centikkel ment mellé.
Egy pont idegenben sosem rossz, szokták mondani, de ez most inkább talán fájó pontvesztés a kék-sárgáknak, hiszen egy nyerhető meccset mentettek végül ikszre.
Fotó: HFC Facebook

