Tartásból jeles: megtizedelve is küzdött a Szedeák

Sérülések, hiányzók, balszerencse – minden nehezítette az SZTE-Szedeák dolgát, de így is becsülettel helytállt a csapat a fővárosban. A Honvéd végül 78–61-re nyert, de a szegediek fiataljai ezúttal is megmutatták, hogy van bennük tűz.

A meccs előtt már sejteni lehetett, hogy nem lesz sétagalopp: a Szedeák három kulcsembere, Keegan Records, Josh Fortune és Zsíros Péter sem tudta vállalni a játékot. Djordje Drenovac viszont ott volt a pályán, és próbálta húzni a csapatot, de az elején semmi sem akart beakadni. Az első öt percben csak büntetőkből született szegedi pont, miközben a Honvéd centere, Simmons szinte egyedül repítette a hazaiakat tízpontos előnybe.

A második negyedben már érkeztek a mezőnykosarak, de a hosszabb rotációval dolgozó Honvéd egyre jobban elhúzott. A félidőben 41–25 állt a táblán, ami nem sok jót ígért, de a Szedeák nem adta fel.

A fordulás után jött a feltámadás: két gyors tripla után visszajött a lendület, Papp Botond is betalált kintről, és tíz pont alá olvadt a különbség. Már-már kezdett forrósodni a meccs, amikor újabb csapás érte a szegedieket – Cseh Botond sérülés miatt nem tudta folytatni.

Innen már nem volt visszaút. A Honvéd újra elhúzott, és végül 78–61-re nyert.

Fotó: Kamenik Balázs | Szedeák Facebook

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...