Elképesztő évet teljesített 2024-ben Ugrai Panna. Olyat, amiről álmodni sem igazán mert. Ezt ő mondta. Vele beszélgettünk az elmúlt évről, az elmúlt hónapokról, az elkövetkezendő hónapokról és egy kicsit 2028-ra is előretekertük az időkerekét.
Az elmúlt hetekben picit radar alatt voltál, legalábbis így tűnhetett. A közösségi oldalakon is kevésbé voltál aktív, picit eltűntél. Mivel teltek a napjaid, szabad tudni?
Éppen most érkeztem haza az edzőtáborból. Törökországban voltunk három hetet. Viszont február végén és március elején volt egy-egy kisebb versenyem. Úsztam Egerben is ahol, a formához képest egész jó időket értem el. Úgyhogy igazából ez az időszak, mint általában, az edzésről szól. Áprilisban jön az OB, szóval arra készülünk.
Milyen volt az edzőtábor? Hogy sikerült ez a három hét?
Jó volt. Jó volt egy kicsit kiszakadni az itthoni közegből, és tényleg csak az úszásra koncentrálni. Egész jól is sikerült, persze volt egy-egy olyan nap, amikor egy kicsit fáradtabb voltam, de most ahogy hazajöttem, egész jó időket úszok az edzéseken is. Barnultam is egy kicsit, edzettünk, jó volt. A többiek nézték is, hogy nagyobb lett a karom, úgyhogy valamit azért jól csináltunk.
Az mit takar, hogy jobban tudsz koncentrálni? Miben másabb egy ilyen edzőtábor, mintha itthon lennél?
Nagyon jól felszerelt például a konditerem. Az nagyon jó, úgyhogy egy kicsivel több konditermi edzésünk is volt. Meg fontos hogy én voltam, meg az edzőm, Hunor. Ha bármi változtatásra volt szükség, akkor nem nagyon kellett senkihez alkalmazkodni. Ha Hunor úgy látta, hogy mehet egy kicsit több edzés, akkor többet edzettünk. Amikor fáradtabb voltam, akkor változtattunk az edzésen, esetleg jöhetett egy lazább edzés is. Szóval ebből szempontból sokkal jobb az, hogy tényleg itt nem kell semmihez alkalmazkodni. Ha megbeszéljük, hogy fél órával kezdünk később, akkor fél órával később kezdünk, kötetlenebb az egész.

Egy ilyen edzőtábor szól esetleg valamelyest a kikapcsolódásról? Van lehetőség és idő városnézésre?
Nem feltétlen. Törökországban a Gloria egy olyan hotel-sportcentrum, ahol van a szobám, lemegyek lifttel és ha jobb kanyarodok akkor a kajáldába jutok, ha balra, akkor a medencéhez. Meglehetősen zárt dolog, de a második és harmadik héten azért kimerészkedtünk egy kicsit, elmentünk shoppingolni és szétnézni a környéken.
Térjünk már vissza az egri versenyhez, azt mondtad nem volt annyira rossz az időd. Egyelőre jónak értékeled a felkészülést és az elvégzett munkát?
A január kicsit kaotikusra sikerült, de az nem feltétlen baj, mert a VB után beteg is láttam, a karácsonyt otthon töltöttem lázasan, megéreztem azért a tavalyi évet. Így nem volt baj, hogy a január kicsit lazább lett, félig akkor még pihentem. És tényleg most is azt érzem, hogy egy kicsit frissebb a testem, mert tényleg volt idő kicsit pihenni, úgyhogy az egyáltalán nem volt baj. Aztán februárban kezdtünk úgy rendesen bele a munkába, március elején pedig már olyan időket úsztam, mint amit mondjuk tavaly az OB-n, úgyhogy az egyáltalán nem rossz.

Mik a várakozásaid az OB kapcsán és egyáltalán milyen számokban láthatunk majd?
Több számban is be vagyok nevezve, aztán igazából majd ott a helyszínen fog eldőlni, hogy melyik számokban úszom le az előfutamokat, esetleg a döntőt. Beneveztem 50-100-200 gyorsra, 50-100 pillére és 50-100 hátra. Itt ugye a nagyobb fókusz az 100 és a 200 gyorson van, illetve a 100 pillén. Ezekben a számokban szeretnék jó időket úszni, de igazából most elsősorban egy jót szeretnék versenyezni.
És az érmek?
Igazából a 100 pilléről tudok beszélni, ott most már az hiszem, hogy három éve én nyerem az OB-t, úgyhogy ott szeretnék mindenféleképpen címet védeni. Aztán 100-200 gyorsan nagy csata tud kialakulni a többiekkel. Az érem és a színe az majd ott fog eldőlni, ki milyen formában van, milyen tudunk versenyezni.
Hogyan folytatódik aztán az év, milyen versenyek várnak rád 2025-ben?
Huh, sok versenyem lesz. Májusban lesz egy kisebb olaszországi verseny, felkészülési jelleggel, aztán kettő Mare Nostrum versenysorozatra is utazni fogunk Barcelonába és Monacób. Júniusban lesz az U23-as Európa-bajnokság, amire tervezünk még menni. Majd az OB és a Mare Nostrum környékén fog eldőlni a VB-re utazó csapat, remélem ott is ott leszek majd.
Mit vársz 2025-től?
Nem tudom. Igazából élvezni szeretném az úszást, mert a tavalyi év az tényleg olyan volt, hogy mindent is elértem, amiről még álmodni sem mertem, hogy én el fogok érni az úszósportban. A VB érem volt igazából a ráadás az év végén. Úgyhogy edzek és tényleg most azt érzem, hogy lekerült egy kicsit rólam a teher meg minden. Nagyon sok mindent elértem tavaly, ha most azt mondaná valaki, hogy vissza kell vonulnom, boldogan tenném meg, mert tényleg olyan eredményeket értem el. Szóval most továbbra is élvezni szeretném az úszást és ez nem azt jelenti, hogy kevésbé készülök vagy kevésbé edzek, de tényleg versenyezni szeretnék. Szeretem azt, amikor ott vagyok, van egy kis izgulás. Meg még jobban szereti az ember, ha győzni tud egy-egy versenyen. Továbbra is ezt az érzést kergetem.
Azt mondod, hogy szeretnéd élvezni az úszást. Gondolom élvezted az előző esztendőt is, de úgy tényleg igazából sikerült élvezni? Akár kiélvezni a sikereket, mert azokból nem volt hiány.
Nem igazán. Igazából az OB után bekerültem az EB-keretbe, és ott nagyon kellett nyomni, bizonyítani kellett, mert az EB-n volt az utolsó esély az olimpiai keretbe kerülni. Ott durván edzettünk, és az EB-n is jöttek a sikerek, meg az időeredmények. Akkor egyből el is dőlt hogy benne vagyok a keretben. Utána utaztunk egy edzőtáborba, ahol már arra kellett fókuszálni, hogy az olimpiára jusson az ember. Aztán miután hazajöttünk az olimpiáról sok helyre kellett menni, interjút adni, rengeteg média megjelenés volt. Nem feltétlen volt arra időm, hogy megálljak és gondolkodjak. Jött a szeptember, ahol készültünk a rövidpályás VB-re mert itthon rendezik, úgyhogy nagyon jól kell úszni. Decemberben a VB után volt egy kicsi pihenő, hogy átgondoljam azt, hogy mi is történt ebben az évben és tényleg még mindig felfoghatatlan, hogy VB-érmes vagyok. Ezt így durva kimondani. Még mindig bennem van, hogy nem hiszem el, de nagyon örülök ezeknek az eredményeknek.
Gondolsz Los Angelesre?
Igen, talán arra gondolok a legtöbbet. Ahogy említettem, tavaly annyi mindent elértem. Van EB aranyam, VB-érmes lettem. Pont Hunorral, az edzőmmel beszéltük, hogy úristen, igazából az olimpiai érem hiányzik ebből a kollekcióból! Úgyhogy igen, talán az tudja bennem a legnagyobb tüzet ébreszteni, hogy a Los Angeles olimpiára gondolok. Olyan magasra került a tavalyi évben az inger küszöböm, hogy ez az, ami miatt igazán tudok izgulni. Pont Los Angeles az, ami miatt úgy érzem, hogy nyomni kell!

