Gólparádéba fulladt a Szentmihály budaörsi kiruccanása

Ha valaki unatkozott vasárnap délután, annak csak annyit mondunk: Budaörs–St. Mihály! Fordulatok, bombagólok, exjátékos-duplák, félpályás szabadrúgás – minden volt ezen a meccsen, amiért a focit szeretni lehet. A vége 5–5, de ez a kilencven perc inkább tűnt gólshow-nak, mint bajnokinak.

A szegediek álomrajtot vettek: Djurdjevac kapásból vágott egyet a kipattanóból, majd Simonovic szögletből csavart be egyet, így kilenc perc után már 0–2 állt az eredményjelzőn.

Csakhogy a hazaiaknál ott volt a korábbi St. Mihály-csatár, Ivana Trbojevics, aki nem felejtett el gólt lőni. Előbb egy kiugratást váltott gólra, majd szabadrúgásból tekert be egy parádés találatot. Máris 2–2 volt az állás. Ráadásul szünet előtt még Buzás is betalált, így fordulásnál már a Budaörs vezetett.

A második félidő első percében Djurdjevac újabb bombát ragasztott szabadrúgásból, majd Ónodi fejesével ismét a szegediek kerültek előnybe (3–4). Aztán jött Trbojevics újabb két villanása, és máris 5–4-re fordított a hazai csapat.

De a slusszpoén még hátra volt: Djurdjevac félpályáról ívelt szabadrúgásból a kapuba, ezzel alakult ki az 5–5-ös végeredmény.

A St. Mihály így is tartja a negyedik helyet a tabellán, de szombaton igazi erőpróba vár rájuk: a címvédő FTC érkezik a Szent Gellért Fórumba.

Fotó: sztm.hu

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...