A hajrában hullajtott pontot a HFC

A Pénzügyőr a 94. percben egyenlített.

Kevés gólt hozott a hétvégén a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as találkája a Pénzügyőr labdarúgó csapatával. A közönség a szeles vasárnapon az első félidőben nem láthatott gólt. A fordulás után aztán a csereként érkező Fehér Barnabás talált be, aki ráadásul két perc után volt eredményes.

Már-már úgy tűnt, hogy újabb hazai sikernek örülhet a publikum, ám a fővárosiak még készültek egy slusszpoénnal, a 94. percben Harsányi Dániel találatával pontot mentettek. Így az őszi 0-0 után egy picivel több gólt mértek a csapatok, de ismét maradt a pontosztozkodás.

Az előző heti interjúkban Dóra Donát pont beszélt azokról a fájó találatokról, amik a hosszabbítás perceiben esnek és okoznak komoly bosszúságot.

A kék-sárgák április 13-án a sereghajtó Kecskemét II. vendégei lesznek.

NB III, Dél-keleti csoport, 23. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Pénzügyőr SE 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Fehér ill. Harsányi

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...