Egy pontot szerzett Kecskeméten a HFC

2-2-es döntetlent játszott a sereghajtó Kecskemét II. otthonában a Hódmezővásárhelyi FC.

A kék-sárgáknak ugyanakkor nem volt könnyű dolguk a tabella utolsó helyén álló Kecskemét otthonában, hiszen az ellenfél keretében az NB I-ben is érdekelt játékosok is szerepet kaptak. Ennek ellenére Tóth gyors góljaival 20 perc sem kellett a 2-0-s vezetéshez, ám az előnyt nem sikerült megtartani. A félidő vége előtt szépített a Kecskemét, majd a 65. percben egyenlítettek is.

Újabb gól nem esett, így a vásárhelyiek ismét osztozkodtak a pontokon. A csapat továbbra is őrzik nyolcadik helyét a tabellán, vasárnap a közvetlen rivális, egy ponttal kevesebbet gyűjtő Tiszaföldvár lesz a vendég a városi stadionban.

Fotó: Hódmezővásárhelyi FC

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...