Kikapott Győrben a Kosársuli

A szezon második meccsén becsúszott az első vereség.

Nem várt könnyű meccs a Vásárhelyi Kosársulira a Győr vendégeként. A csapat győzelemmel kezdte a szezont, a Rába-partiak pedig hosszabbításban kaptak ki a bajnoki terveket dédelgető Budafoktól, jelezve, hogy igenis számolni kell velük a szezon során. Saša Vejinović csapata ráadásul csupán két cserejátékossal utazott, így meglehetősen rövid volt a pad.

A meccset a hazaiak kezdték jobban, előnybe kerültek és tulajdonképpen a fórt végig megőrizték, a győzelem talán nem is igazán volt kérdéses. Akadtak ugyan jó periódusai a Vásárhelynek, megesett, hogy kicsit felzárkóztak, de pontszámban nem igazán tudtak közel kerülni a Győrhöz. Végül 17 ponttal kaptak ki.

Október 10-én, pénteken már ismét hazai közönség előtt pattogtat a Kosársuli, az Eger lesz a vendég a Hódtói Sportcsarnokban!

Fotó: Vásárhelyi Kosársuli

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...