Szeri Csaba

Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.

„Olyan, mintha minden ellenünk volna” – Kelemen Balázs őszintén a SZVSE rémálomszerű szezonkezdéséről

Nyeretlenül várja a Hódmezővásárhelyi FC elleni szomszédvári rangadót a Szegedi VSE, amelynek vezetőedzője szerint a csapat sokkal többre hivatott annál, mint amit az eredmények...

„Üsd a vasat, amíg meleg!” – Szomszédvári összecsapásra készül a Sándorfalvi SK

Két 1–0-s győzelemmel a háta mögött várja a Szeged-Csanád GA II. elleni megyei csörtét a Sándorfalva. Az NB III-as újoncnál mintha kezdene összeállni a...

Kemény estéje volt Kecskeméten a KSZSE-nek

A vendégek Kakuszi Brigitta góljával megszerezték a találkozó első gólját, aztán a bajnokaspiráns hazaiak gyorsan megmutatták, hogy nem adják a pontokat! Az első tíz perc...

Gyuláról rabolt pontokat a PC Trade Szeged

Az erős kezdésnek meglett a gyümölcse, szezonbeli harmadik sikerét húzta be a PC Trade Szeged NB II-es női csapata Gyulán. A házigazda ugyan az első...

Várj! Még nincs vége… Pontot mentett az FKSE az utolsó fél percben a Tisza Volán ellen

23–15 a házigazdának az első félidő végén. A szünetben alighanem kevés néző gondolta volna, hogy ebből még körömrágós végjáték lesz. Pedig az lett. A Tisza...

Itt a vége! Laczkó Zsolt távozik a Szeged kispadjáról

4 győzelem, 7 döntetlen és 10 vereség. Ezzel a mérleggel búcsúzik Laczkó a Szeged-Csanád Grosics Akadémiáról. Kedd délelőtt a klub hivatalos oldalán jelent meg a...

Lesgyanús gól után egy ponttal kellett beérje a SZVSE

Jól kezdett a Szegedi VSE Csepelen, vezetett is a szünetben, ám a hazaiak a második félidő elején egy vitatott szituáció után egyenlítettek. A Vasutasok...

Sok helyzet, egy pont, nem tudta lezárni a meccset a HFC

A helyzetek alapján akár három pont is lehetett volna a Hódmezővásárhelyi FC jutalma, de a focit még mindig gólra játsszák, ebben pedig a Dabas...

Stay in touch:

255,324RajongókTetszik
128,657KövetőKövetés
97,058FeliratkozóFeliratkozás

Newsletter

Don't miss

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
spot_img