Labdarúgás

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza meg a Tiszavirág SC NB III-as csapata, amely győzelemmel kezdte az új idényt. Somodi Viktor...

Visszatért Mártélyra, és a dobogót célozza meg Borbás Zsolt

Hat és fél év Mártélyon nem múlik el nyomtalanul. Borbás Zsolt nyáron visszatért a Mártély SK kispadjára, és bár a megyei II. osztály mezőnyét...

Herke Norina 15 évesen debütált a női élvonalban!

Nem is olyan régen még az U15-ben rugdosta a labdát, alig két évvel később pedig már a Bozsik Aréna gyepén léphetett pályára a felnőtt...

Hármat kapott a HFC Csepelen

Nem a tervek szerint indult a tavaszi szezon, a Csepel alig félóra alatt lerendezte a Hódmezővásárhelyi FC-t. Parázs és izgalmas csörtére számíthattak a futballszurkolók a...

A győzelem elmaradt, a kiállítás nem

Továbbra sem örvend remek formának a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A kék-feketék ötödik tavaszi meccsüket követően sem örülhettek győzelemnek. Márkvárt Dávid nélkül vágott neki a Kozármisleny...

Egy ponttal zárt a Szeged-Csanád GA a Tiszakécske ellen

Tíz emberrel és egy ponttal fejezte be legutóbbi bajnokiját a Szeged-Csanád GA. Az egy héttel korábbihoz képest más hadrendben állt fel a Szeged-Csanád GA a...

Távozott a Szeged-Csanád GA egyik játékosa

A labdarúgó 88 meccsen húzta magára a Tisza-partiak mezét és 3 gólt szerzett. Picit zsákba macska, picit kattintás vadász módon csak itt jön a játékos...

A szerelmesek napján Jánoshalmán járt a HFC

Csak semmi romantika! Edzőmeccsen léptek pályára Szűcs Róbert tanítványai. A hétvégén újabb edzőmérkőzéssel hangolt a közelgő szezonrajtra a Hódmezővásárhelyi FC. A kék-sárgák szombat reggel buszra...

Pontok nélkül tért haza Karcagról a Szeged

Laczkó Zsolt bemutatkozó meccsén pont nélkül maradt a Szeged-Csanád GA. Vereséggel zárta karcagi kiruccanását a Szeged-Csanád Grosics Akadémia az NB II-es bajnokság legutóbbi fordulójában. A...

Sós Bence: Könnyen ment a beilleszkedés Tiszakécskén

Sós Bence klubot váltott a téli átigazolási időszakban. A vásárhelyi származású labdarúgó az NB II-es Tiszakécske kötelékében folytatja pályafutását. Ennek apropójából nyilatkozott a MezeketFel.hu-nak. Hogy...

Laczkó Zsolt: „Motiváltan készülünk a Karcag ellen”

Az előző héten jelentette be a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, hogy Laczkó Zsolt veszi át az NB II-es labdarúgó csapat irányítását. A legutóbbi, Békéscsaba elleni...

Kövess minket:

783RajongókTetszik

Ne hagyd ki

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
spot_img