Egyenlítés után jött a dráma

Hiába volt kezdeményezőbb, hiába jutott el többször a kapuig, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. pont nélkül maradt a Dunaharaszti elleni bajnokin. A hosszabbításban jött a dráma, mert az olyan, előbb-utóbb mindig bekopog, a hajrában kapott büntetőgól döntött, így a szegediek nyeretlenségi sorozata tovább húzódik.

A mérkőzés elején aktívabb volt a hazai csapat, de a helyzetek kihasználása továbbra is gondot okozott. A vendégek egyetlen komoly lehetőségből megszerezték a vezetést: Mucsi a tizenhatos bal sarkánál igazított egyet, majd befelé tört, és a hosszú alsóba lőtt. Puff. Gól.

A bekapott találat után a félidő végén próbált ritmust váltani a Szeged-Csanád GA II., de az egyenlítés ekkor még elmaradt. A második játékrészben is inkább a hazaiak veszélyeztettek, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Tóth Norman átlövését bravúrral védte a vendégek kapusa, majd egy fejesnél is nagyot mentett Sinkó.

A hajrában végül összejött az egyenlítés: egy szép akció után érkező lapos beadást Borbás passzolta a kapuba. Az utolsó percekben teljesen szétszakadt a pálya, mindkét csapat ment előre a győzelemért. A végén viszont a Dunaharaszti jött ki jobban: Mucsi újra befelé tört, Ördög ütemet tévesztett, a buktatásért büntetőt kaptak a vendégek. Bata magabiztosan értékesítette a tizenegyest, ezzel pedig eldőlt a meccs.

A Szeged-Csanád GA II. rengeteget tett a győzelemért, de a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat. Hát, na, sajnos a foci sokszor ilyen.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Dunaharaszti 1–2 (0–1)

Fotó: Szeged-Csanád GA archív

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...