Új elnökséggel és vezetéssel folytatja a munkát a Hódmezővásárhelyi FC. Horváth Zoltán 15 év után „búcsúzott” az egyesülettől. Vele beszélgettünk.
Hogyan született meg a döntés, hogy elbúcsúzol a Hódmezővásárhelyi FC-től, mint egyesületi elnök?
Igazság szerint nincs ebben semmi nagy dolog vagy váratlan történés. Ez az élet rendje, eltelt 15 év. Azt gondolom, hogy viszonylag sikeresnek nevezhető 15 év van mögöttünk, elsősorban az utánpótlás nevelés terén. Úgy hiszem, hogy nagyon szép eredményeket értünk el, és nagyon szépen felépített utánpótlása van jelenpillanatban a Hódmezővásárhelyi Futball Clubnak. Az első csapat is most már hosszú évek óta az NB III-as mezőny meghatározó tagja. Az elmúlt években végeztünk a második és a harmadik helyen is. Az idei szezon egy kicsit nyögvenyelősebben indult, de azt gondolom, hogy a végére ez is ki fog egyenesedni, és egy nagyon masszív középcsapatként fogunk végezni.
Az elnökséggel hosszú ideje beszélgetünk arról, hogy miképpen lehetne gazdaságilag megerősíteni az első csapat működését. Én személy szerint annál több támogatást, szponzorációt, mint eddig, nem tudok ehhez hozzátenni és keresni. Éppen ezért abban maradtunk, és közösen megbeszéltük, hogy érkezzen egy új vezetés, bővítsük ki az elnökséget, legyen egy új elnök, és bízunk abban, hogy sokkal több anyagi forrást tudunk és tud az új elnökség a felnőtt csapat működésére behozni. Ez volt az oka annak, hogy ez a váltás megtörtént.
15 év nem kevés idő. Mi az, amire igazán büszke vagy ebből az időszakból?
Elsősorban arra, amit már említettem, hogy az utánpótlásunk rendkívül széles alapokon nyugszik. Jelenleg is körülbelül 300 fős az utánpótlásunk. Minden iskolában, minden óvodában bent vagyunk az intézményi Bozsik Program keretein belül.
Ez egy olyan alapot biztosít az utánpótlásunknak, ami azt gondolom példaértékű. 7-800 gyermekhez jutunk el heti rendszerességgel az óvodákon és iskolákon keresztül. Így aztán megvan az a kiválasztási alap, az a tömegbázis, amiből az utánpótlásunkat tudjuk építeni.
Szeretném kiemelni a Szent István Iskolával való közös együttműködést. Hiszen már 8 éve működtetünk közösen az iskolával, a tankerülettel labdarúgóosztályt. Azt gondolom, hogy egy óriás eredmény, és itt kiemelném Czibere Adrián szakmai utánpótlás vezetőnknek a munkáját, illetőleg az iskola pedagógusának hozzáállását, munkáját, különös tekintettel Walterné Böngyik Teréziára, az iskola igazgatójára, aki tényleg mindenben partner, és mindenben segítségünkre van. Nagyon-nagyon jó az együttműködés az iskola és az egyesület között. Nem véletlen az sem, hogy igazgatóasszony tagja lett a HFC új elnökségének.
Talán ennek a széles utánpótlásnak, és a nálunk folyó jó szakmai munkának köszönhető, hogy a tavalyi év során auditált minket a Magyar Labdarúgó Szövetség a kilencvenvalahány körzetközponttal együtt, és ennek eredményeképpen kiemelt körzetközponti státuszt kapott a Hódmezővásárhelyi Futball Club. A 96 körzetközpontból ezt mindösszesen 25 egyesület mondhatja el magáról. Erre nagyon büszkék vagyunk. 80 százalék fölötti eredménnyel teljesítettünk az auditáción. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy minden tökéletes, minden szép, minden gyönyörű, és semmin se kell javítani vagy változtatni, de azért az eredménye azt gondolom önmagáért beszél, és a Magyar Labdarúgó Szövetség is elismerte a nálunk folyó munkát.
Talán összességében ez a szegmens az, amire én a legbüszkébb tudok lenni az elmúlt 15 év vonatkozásában. Illetőleg arra, hogy soha egyetlenegy TAO-elszámolásunk, produktivitási támogatási elszámolásunk vagy NB III-as elszámolásunk kapcsán hiátus nem merült fel. Azt gondolom, hogy ez is egy olyan eredmény, amire nem csak én, de az egész klub büszke lehet.
A klub honlapjának úgy fogalmaztál hogy voltak sikerek, de természetesen voltak kudarcok is. Mi az, ami kapcsán hiányérzet van benned?
A saját magam munkája és tevékenysége kapcsán talán az első csapatunk finanszírozása az, ami az én megítélésem szerint nem volt túl sikeres. Személy szerint nem tudtam annyi szponzorációt, támogatót hozni a klubhoz, hogy el tudjuk érni azokat a célokat hosszú távon, amire ez a város, ennek a városnak a labdarúgó múltja feljogosít minket. Nem azt mondom, hogy csalódott vagyok, de elégedetlen vagyok a saját magam munkájával. Ezen nincs úgy szépíteni.
Talán másképp kellett volna keresni támogatókat. Talán máshogy kellett volna intézni ezeket a dolgokat. Ebből adódtak azért kudarcok is, hiszen a 15 év során előfordult, hogy kiestünk az NB III-ból. Persze aztán egy éven belül mindig vissza is kerültünk, de ahogy már említettem, ez hozta azt a közös döntést is magával, az elnökséggel együttműködve, hogy próbáljunk egy új vezetéssel, egy új vezetőséggel megújulni és még több forrást biztosítani az NB III-as csapatunk számára, hogy közép-hosszú távon reális célkitűzés lehessen az NB II.
Igaz, hogy ennek jelen pillanatban az anyagi oldala mellett az infrastrukturális háttere is hiányt szenved, hiszen a hódmezővásárhelyi stadion most nem alkalmas az NB2-es bajnokságra. Nincs világítás, a lelátó sem felel meg, és több olyan apró dolog is van, ami miatt ez még nehézkes lenne. Viszont az elkövetkezendő időszakra ez egy szép feladata az új vezetőségnek, hogy ezeket a feltételeket megteremtse.
Mit adott neked ez a 15 év?
Rengeteg tapasztalatot. 30 éves voltam, amikor ennek az egyesületnek a vezetésével megbíztak. Mondhatom azt, hogy teljesen nem voltam tapasztalatlan, de azért egy ekkora egyesület a vezetése teljesen más kihívások elé állította az embert, mint amivel előtte én személy szerint szembesültem. Nagyon sok tapasztalattal járt, nagyon sok tudást szereztem és azt gondolom, rettentő sok barátság alakult ki az elmúlt évek során. Rettentően sok kapcsolati tőke halmozódott fel, és arra kimondottan büszke vagyok, hogy nagyon jó a kapcsolatom, mind a Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatóságával, személy szerint igazgatójával, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetségben is azt gondolom, hogy elismerik azt a munkát, amit elvégeztünk az elmúlt 15 évben.
Az elnöki poszttól ugyan elköszöntél, de ha minden igaz továbbra is maradsz az egyesület kötelékében, igaz?
Ez így van. Jelen pillanatban is itt vagyok, és edzőként is próbálom segíteni az egyesület munkáját. Illetőleg jelenleg még a napi operatív dolgokban is benne vagyok, hiszen azért ez egy viszonylag sokrétű feladat, egyik pillanatról a másikra sem átadni, sem átvenni gördülékenyen nem lehet.

