Túrkevén botlott a Tisza Volán férfi kézilabda csapata

A hétvégén Túrkevén játszott bajnoki meccset a Tisza Volán Szeged NB II-es férfi kézilabda csapata.

Túrkevei góllal indult az összecsapás, ahol a vendégek igyekeztek tartani a lépést. A 13. percben egyenlő volt az állást, de ezt követően inkább a Túrkeve szerepelt előnyben, Avar György együttese négygólos hátránnyal zárta az első játékrészt.

A folytatásban megesett, hogy hat találat is volt a felek között, igaz alig 15 perccel a vége előtt már csak egyetlen gólnyi hátránya volt a Szegednek, az 51. percben Kádár Gergely egyenlíteni is tudott, a vezetést viszont nem vette át a Tisza Volán. A hajrában a lehetőségeikkel a hazaiak sáfárkodtak jobban, akik végül 35-30 arányban nyerték meg a találkozót.

A Tisza Volánra szombaton megyei rangadó vár, hiszen a Duocor Makói KC-t fogadják az algyői sportcsarnokban.

Friss és ropog

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...
spot_img

Ne hagyd ki!

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
Szeri Csaba
Szeri Csabahttp://www.mezeketfel.hu
Rádiós, műsorvezető, szpíker, Csongrád-Csanádi sportbarát.
spot_imgspot_img

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC színeiben készül a rövidpályás országos bajnokságra Ugrai Panna. A mindszenti úszó szeptemberben biztató időket produkált,...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként ismerhetik sokan, most azonban egy egészen másik oldaláról mesélt nekünk. Halupa Eszter idén teljesítette élete...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt közel két hét Japánban. A KIDO Dojo mögött mozgalmas hónapok állnak, és a történet még...