Labdarúgás

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza meg a Tiszavirág SC NB III-as csapata, amely győzelemmel kezdte az új idényt. Somodi Viktor...

Visszatért Mártélyra, és a dobogót célozza meg Borbás Zsolt

Hat és fél év Mártélyon nem múlik el nyomtalanul. Borbás Zsolt nyáron visszatért a Mártély SK kispadjára, és bár a megyei II. osztály mezőnyét...

Herke Norina 15 évesen debütált a női élvonalban!

Nem is olyan régen még az U15-ben rugdosta a labdát, alig két évvel később pedig már a Bozsik Aréna gyepén léphetett pályára a felnőtt...

Újabb fejlesztés a Városi Stadionban

A Hódmezővásárhelyi FC-nél nem csak a pályán nincs pihenés, hanem az infrastruktúra fejlesztés területén sem áll meg az élet. Most éppen TAO-s forrásból két...

NB-s rutin Zsombón – Befutott Mészáros Lászlóval

Komoly erősítés érkezett a megyei III. osztályban szereplő Zsombóhoz. A keret egy olyan rutinos játékossal bővült, aki korábban összesen csaknem kétszáz mérkőzést játszott az...

Edzőváltás Csongrádon! Visszatér a klub legendás kapusa

A Csongrád Plútó Taxi számára nehéz rajtot hozott a 2026/27-es vármegyei II. osztály. Hat forduló után pont nélkül áll a csapat, és a hétvégén...

Borbás és Kelemen is négyet vágott

Volt olyan megyehármas meccs a hétvégén, ahol két játékos is mesternégyesig jutott, és izgalmakból ezt leszámítva is akadt bőven a gólgazdag 5. fordulóban. A Szegedi...

Minimális különbség, maximális küzdelem

A Szegedi VSE ezúttal is megmutatta az NB III-ban, hogy a tabella állása nem mindig tükrözi a valós erőviszonyokat: remekül helyt álltak a bajnokesélyes...

A Sándorfalva pontot csípett a címvédő ellen

Az NB III-as Sándorfalva a bajnoki címvédő Monort fogadta a 9. fordulóban, és az első félidőben abszolút pariban volt a tavalyi bajnokkal. Sőt, voltak...

Döntetlennel zárt a Szeged-Csanád GA II. Csepelen

A Szeged‑Csanád Grosics Akadémia II. a fővárosban játszott az NB III-as bajnokság 9. fordulójában, és egy feszült, kiegyenlített meccsen 1–1-es döntetlent ért el a...

Az Ásotthalom egyetlen forduló alatt megduplázta gólszámát

Ennek a csongrádiak örültek a legkevésbé. Gólgazdra sikerült a 6. forduló is a Csongrád-Csanád vármegyei labdarúgó II. osztályban. Csak a szoki... gondolhatnánk. Egyetlen kakukktojás mérkőzés...

Kövess minket:

783RajongókTetszik

Ne hagyd ki

Nyakunkon a rövidpályás ob, Ugrai Panna egyéni csúcsait is megdöntené

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a fővárosi BVSC...

„Az utolsó öt kilométer nagyon kemény volt” – Halupa Eszter lefutotta a maratont

A Szentesi Élet főszerkesztőjeként és a Kiskosztüm podcast műsorvezetőjeként...

Szegedről Japánig! A KIDO Dojo nem ismer határokat

Nemzetközi mesterek Szegeden, edzőtáborok, közös tréningek külföldi harcművészekkel, sőt...

A dobogóra hajt a Tiszavirág SC

A tavalyi ötödik hely után már a dobogót célozza...
spot_img