Dóra Donát duplájával nyert a Csepel ellen a legutóbbi bajnoki fordulóban a Hódmezővásárhelyi FC. A játékost erről és persze a hétvégi Pénzügyőr meccs kapcsán is kérdeztük.
Milyen volt a Csepel elleni meccs, idézd fel kérlek egy kicsit, a te két góloddal nyert a csapat. Minden a tervek szerint alakult?
Nehéz mérkőzés volt, de saját magunknak tettük nehézzé. Jól kezdtünk, az első negyed órában az ellenfél nem nagyon tudta, hogy milyen rendezvényre érkezett. Volt három nagyobb gólszerezés lehetőségünk is. Aztán jött egy 7-8 perces rövidzárlat a részünkről, akkor szerezték meg a vezetést. Ezt követően volt a csepelieknek egy-két elfutásuk, amiből azért veszélyes helyzetek is kialakultak. Viszont utána újra magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Szerencsére sikerült két gólt szereznünk, de a második félidőre nem jöttünk ki jól. Szerintem értelmetlen módon visszaálltunk, nem birtokoltuk a labdát, ezáltal az energiánkat a védekezés emésztette fel. Igaz, így is volt azért lehetőségünk kontragólt szerezni, de az utolsó megoldásokba hiba csúszott. Meg kell tanulnunk az ilyen mérkőzéseket hamarabb lezárni, amikor minőségben ekkora különbség van a javunkra. Összességében nyilván örülök a három pontnak és annak is, hogy léptünk egyet megint előre a tabellán.
Azt mondod, hogy nem jól jöttetek ki a második félidőre. Mást beszéltetek az öltözőben? Mert a két gólotok azért jókor jött, a félidő végére már nálatok volt a vezetést.
Azt beszéltük meg, hogy kicsit visszaállunk, a középső zónában akartunk volna labdákat szerezni és ezekből kontrákat vezetni. Azt terveztük, hogy kicsit többet tartjuk a labdát. Sajnos ez nem sikerült, úgyhogy ezért vannnak ambivalens érzéseim a mérkőzéssel kapcsolatban. Az, hogy szereztem két gólt, az nekem külön öröm, de nem örülök jobban, mintha a csapattársaim közül szerezte volna valaki ezeket a gólokat.

A tavaszi szereplést hogy értékeled? Tulajdonképpen a Vasas II. ellen volt egy botlásotok, ott se feltétlen rossz játékkal, másik meccsen viszont idén nem kaptatok ki.
A hazai mérkőzések kapcsán nagyon pozitív a véleményem. Három mérkőzésből hármat sikerült nyernünk. Az ESMTK ellen egy nagyon jó arcát mutatta a csapat, és onnan hoztunk el egy gól nélküli döntetlennel egy pontot. A Vasas meccsben is azt gondolom, hogy több volt. Nem érdemeltünk vereséget, de előjöttek azok a hibák, amelyek a szezon során szinte végig, hogy a végén kapunk egy teljesen elkerülhető gólt. Ez már nem először fordult elő, úgyhogy az nagyon fájt. Minimum egy pontot elhozhattunk volna. Van még hátra nyolc mérkőzés, lehet szerezni huszonnégy pontot. Meg szeretnénk szerezni mind a huszonnégyet.
Mi lehet a gond a 90. perc után? Tényleg több olyan meccs is volt, amikor ott szereztek ellenetek győztes gólt.
Nem tudom, hogy mi a probléma. Talán az, hogy nincs meg a kellő karakter ilyenkor a két kapu előtt. Sajnos azért mi sem rúgtunk gólt, ha jól emlékszem, idén a 90. perc után. Aztán ami még szembeötlő, hogy mind a három, ilyen szituációban, amikor a hosszabbításban kaptunk gólt, mind egy-egy második számú csapat ellen volt. Szóval nem tudom, hogy mi lehet a probléma, de reméljük, hogy most már a hátra lévő nyolc mérkőzésre ezeket a gólokat, ezeket leredukáljuk nullára.

Vasárnap jön a Pénzügyőr Vásárhelyre. Ők a kiesés elől menekülnek, ősszel ugyan 0-0-s döntetlent játszottatok, de most papíron inkább a HFC tűnik esélyesnek. Viszont pont az ilyen meccsek lehetnek igazán veszélyesek. Te mire számítasz?
Nagyon veszélyes meccsre készülök én is. Nekik ezek a mérkőzések, sőt ez a mérkőzés, talán az egyik utolsó szalmaszál lehet a bennmaradás szempontjából. Úgyhogy valószínűleg úgy fognak idejönni, hogy minimum egy pontot el akarnak minden áron vinni. Szerintem ez látszódni fog a játékukon. Én arra számítok, hogy vissza fognak állni védekezni, és abban bíznak, hogy egy kósza kontrával elmennek. Nekünk nagyon okosan kell játszani, de természetesen győzelmet várok, és azt gondolom, hogyha 11 játékosból legalább 7 a saját teljesítménynek az átlagát hozza, és 11 játékosból 11, aki a pályán van egyszerre teljes mértékben koncentrált lesz, akkor meg fogjuk oldani ezt a mérkőzést is.
Hogy álltok a hiányzókkal?
Azt hiszem csak Guth Ádám, aki nem lesz bevethető, neki ha minden igaz izomrost-szakadása lett. Gréczi Marci ismét játszhat, neki öt sárgalapos eltiltása volt, azért nem volt az előző héten. Talán Tóth Peti is helyre jön. Zana Dávid pedig felépült a betegségéből pont nem rég beszéltem vele, úgyhogy ő is bevehető lesz a hétvégén, ha minden igaz.
A Hódmezővásárhelyi FC április 6-án, 15 órától játszik a Pénzügyőrrel a városi stadionban. A korábban tervezettnél egy órával hamarabb, hogy a sportrajongók 18 órára a Kosársuli meccsére is átérjenek a Hódtói oroszlánbarlangba!
Fotók: Fejes Loretta / HFC

