Tornagyőzelemmel indította az évet a Hódmezővásárhelyi FC U7-es csapata.
Brizik-Bodrogi István tanítványai remek teljesítményt nyújtva nyerték meg a Kiskunhalason megrendezett V. PAOR VÍZ Kupát.
A klub közösségi oldalának beszámolója szerint a srácok koncentráltan játszottak, lelkesek voltak, nem hiányzott belőlük a tehetség és a csapatszellem sem és voilá! Jött is a siker. A Félegyházi Térségi Sportiskolát, a Szekszárd UFC-t, a SZEOL SC-t, az FK Vinogradar Hajdukovot és a Szilády RFC-t is maguk mögé utasították a hétvégi megmérettetésen.

Így kell ezt csinálni!
A torna all stars csapatába Kis-Albert Gábor Kevin is bekerült a kék-sárgák közül.
Nagyon büszke vagyok a csapatra és arra, amit ma véghez vittek. Az első labdaérintéstől kezdve velük foglakozom és látom, hogy mekkora akarat és kitartás van bennük. Minden mérkőzésen Harcosak, Fegyelmezettek és Céltudatosak voltak. Sok ügyes gyerek volt a tornán, a többi csapatnak sok sikert és jó edzésmunkát kívánok. Őrizzük meg továbbra is a gyerekek lelkesedését e sportág iránt.
– fogalmazott az edző a tornát követően.

